× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

441. mese

Boldogság

Johó, Minna-san! (:

Eredetileg két órával ezelőtt akartam megírni ezt a bejegyzést, de közbejött néhány (...) videó, így a második megírt sor törölve, és hajrá újra. :)

Boldog vagyok.

Vagy hmmm, mondhatnám azt is, hogy elégedett. És pár órával ezelőtt izgatott is voltam, most már azért kezdek álmosodni. :D

6 nap múlva - bocsánat, most már csak 5!! ;) - lesz a VIXX-koncert. Nagyon, de nagyon várom. Ennyire utoljára a szalagavatót vártam. Ha a koncert csak feleannyira jó lesz, mint a szalagavató volt, akkor már boldog emberként fogom aznap álomra hajtani a fejemet. :)

A másik az egyetem. Sokak számára valószínűleg közömbös az egész, de számomra nem. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz az egyetemi élet, várom az órákat, mindenek előtt leginkább meg akarok tanulni japánul és koreaiul. Igen, sikerült felvennem a koreait minorként, ezt szerintem még nem mondtam. Nagyon hálás vagyok miatta a sorsnak, a Neptunnak, mindennek, hogy benne lehetek abban a 25 fős csoportban, akik tanulják a koreait. (Ez épp a nyelv csoportja, de azt mondják, ha oda nem kerülsz be, a többire semmi értelme menned.)

A koreai minorról... A minor egyfajta mellékszak, amelyet kötelezően választanod kell a főszakod (nálam ugye a japán) mellé. Rengeteg minor közül lehet választani, de nekem csak ez az egy kellett mindenféleképpen. A tanárok hangsúlyozták, mennyire nehéz ez a minor, mennyire sokan kibuknak/kilépnek, mert nem bírják, de én bírni akarom. A koreai nyelv az, ami a japán mellett érdekel, semmi más. Érteni akarom, mit énekelnek a kedvenc bandáim, érteni akarom, mit mondanak a doramákban. Gáz lenne, hogy csak emiatt megyek koreaira? Nem hinném. Úgy érzem, kellő motivációt ad az, hogy hallom a kedvenceimet. Nézzetek hülyének, naivnak, bárminek, de nekem az Iljimae c. dorama adta meg hozzá a löketet, hogy ezt válasszam. Ahogy hallottam a szereplők beszédét, elfogott a vágy, hogy megértsem őket, hogy tudjam, milyen nyelvtan szerint építik fel a mondataikat, melyik szerkezet mit jelent. 

Az órarendem még nincs meg teljesen, egy óra hiányzik, azt még meg sem hirdették, de ha szerencsém lesz, jó helyre kerül. Egy tömbösített előadásra azonban nem tudok bejárni, pontosabban csak a végére. Két órám is közbeesik, az egyik gyakorlat, ami kötelező, a másik pedig egy előadás, ami... szintén. (Nem lenne az, de a tanár erősen ajánlotta.) Mindenesetre ígérem, amit meglesz az az egy órám, ami még hiányzik, rögtön kiteszem Nektek az órarendemet. :) 

Most megyek, holnap - pontosabban ma - Anyáék felvisznek Pestre. De jó dolgom van~

Ohh, és el ne felejtsem: csütörtökön távol-keletes programok vannak a Trefort-kertben! Nem tudom, hogy mennyire nyitott a dolog, de szerintem aki akar, az jöhet! :) Lesz mongol csigajóslás, origami, kalligráfia... Meg ilyesmik. :D

Na, de szép álmokat! Oyasumi, Minna~ (:


ui.: És a szülinapom is közeleg, 4 nappal a VIXX-koncert után... Ez már a 20. lesz, juhú~

2014.09.07. 00:37, Nina

440. mese

That's it

És íme az új dizájn. Őszies~ (Mivel ősz van. xD) Remélem, tetszik. :)

A neve pedig... dobpergést kérek... de ne lepődjetek meg túlzottan...

Awesome Autumn

Mert az ősz csodálatos~

A csereképeket majd még módosítgatom, mert így túl kirívóak, de ne aggódjatok, a következő dizájnnál lehet, hogy viszontlátjátok a mostaniakat.

Jó éjszakát mindenkinek!


Később.

Megszállt az ihlet pár dologban (lásd: elrendezések és tomodachis csereképek), nem tudtam ellenállni a gyönyörű őszi képeknek~ Megmondtam, nem? Az ősz csodálatos. Egyelőre, azt hiszem, így marad az oldal. De lehet, hogy nem. ><

Címkék: oldal dizájn
2014.09.03. 23:41, Nina

439. mese

Hm, hm, hm

Hali!

Gomennasai, normálisabb címet nem tudtam kitalálni. Most valahogy nem vagyok elememben. 

Az "össze is szedtem valami nyavalyát"-ból egy "remek kis" vasárnapi szenvedés lett. Egy hajnali rosszulléttel keződött: felugrottam az ágyból (szó szerint), és rohantam a vécére. A fülem úgy csengeni kezdett, hogy semmi más zajt nem hallottam, emellett próbáltam visszafojtani a hányingeremet, és nagy levegőket véve gondolkodtam azon, hogy ez mennyire lehet komoly. Semmit nem hallottam, a világ el-elsötétült, elmerengtem rajta, hogy kiabálni kezdek anyának, mert itt fulladok meg, ha hányok, és belefejelek... Szerencsére mindez nem történt meg. Elmúlt ez a borzalom, és a vasárnapot alvással töltöttem. Amennyire imádok aludni, most annyira kínszenvedés volt ez az ágyhoz kötöttség. Úsztam a verejtékben, és hol melegem volt, hol fáztam. Nem kívánom senkinek. A legtutibb pedig az volt, hogy hétfőn már keltem hajnali 5-kor, mert jöttem Pestre a reggeli busszal. Két és fél óra újabb szenvedés. De kibírtam. Most már mindent.

Azóta jól is vagyok, hétfőn a buszozás volt rémálom, utána viszont babapiskótával és kamillás teával túléltem a napot. Ma már minden okés, olybá' tűnik. A tettes még nincs meg, vagy gyomorrontás, vagy valami vírus. Az előbbi esetén 3 gyanúsított van: egy pizzaszelet, a pesti csapvíz illetve egy mekis jegeskávé. Bár azóta ittam vizet és jegeskávét is, de még így sem jelenthetem ki, hogy a pizza a bűnös. (A víz fura szagú volt néha, a jegeskávé meg felkavarta a gyomrom.)

Na jól van, elég ennyi az egészségügyi gondokról. >< Hétfőn voltak a tájékoztatók az egyetemen. Jók voltak~ Elmondtak egy csomó hasznos dolgot - másik csomót meg a Facebookról tudok meg -, megismerkedtem kedves senpaiokkal és kedves senseiekkel. (Nagyon gondolkodom, hogy egy Nina-szótárat egységesítsek ide, hogy az esetleges nem japános olvasók is megértsenek.) Felvettük a tantárgyak nagyját is - sok munka árán. xD Plusz találkoztam a beiratkozáskor (és még előtte :D) megismert lányokkal is, ami szintén jó volt. :) Főleg Rebekával és Esztivel lettem jóban, úgy érzem, meg hát ott van Zsófi, de vele egyértelmű a barátság. :3

Hmmm, annyira mesélnék, de annyira fáradtnak érzem magam. Meg valahogy most annyira ideges is vagyok, nem értem, miért. Semmi dolgom, gondom nincs igazából, csak a fáradtság ezt hozza ki belőlem - gondolom. De nagyon igyekszem türelmesebb emberré válni. Komolyan. Már nem lehetek az a forrófejű, mindenen morgó leányzó. Fel kell nőni, bármennyire is unalmas. (Az, hogy nem emelgetek ki semmit a bejegyzéseknél, az viszont a megmaradt lustaságomnak köszönhető. Majd egyszer. Gomennasai.)

Az új dizájn készül. A fejléc(szerű képződmény) megvan, hátteret keresek hozzá, aztán mennek a betűszínek, ilyesmi, majd valamikor próbálkozom a felrakással.

A mai napomról dióhéjban annyit azért elmondok, hogy voltam a szobatársaimmal és Kitty csoporttársnőjével a Westendben, ahol hívott Masika, így vele is összefutottam. ^^ Nagyon jó volt velük. :) (És kinéztem egy táskát, holnap megveszem.)

Holnap megyek haza. Bizony, kiderült, hogy a regisztrációs hét számunkra (gólyák számára) semmit nem jelent. Lehet hazamenni. Már hétfőn mehettem volna, de még voltak elintézendő dolgaim. (Amik közül minden holnapra maradt. Gratula, Nina.)

Na megyek. Kész regény lett, pedig jóformán semmit sem írtam. Gomennasai. Tényleg nem vagyok elememben.
Jók legyetek, remélem, mindenkinek jól megy a suli~


ui.: Kíváncsi valaki az órarendemre? :3

Címkék: mindennapok
2014.09.02. 20:40, Nina

438. mese

Egy másik itthon

Üdv, Minna-san! (:

Hazatértem vidéki gyökereimhez kedves kisvároskámba. :) Jó volt az az öt és fél nap Pesten, de most már ideje volt hazatérni. Pláne, mert szerintem össze is szedtem valami nyavalyát: fáj a hasam, gyengének érzem magam, tegnap délután le kellett feküdnöm aludni. (És legszívesebben ma is ezt tenném, bár már jobb.)

Csütörtökön találkoztam Masikával. Vicces egy történet volt, mert 11-re beszéltünk meg találkozót az Oktogonnál. Én persze elkéstem - még nem vagyok hozzászokva ezekhez a tömegközlekedési elemekhez -, olyan negyed 12 körül értem oda, Masika sehol. Állok, várok, nézelődöm, majd már körbejárom az Oktogont, várok, de sehol sincs. Fél 12 után 5-10 perccel nagy puffogva hazamentem, Facebook be, látom, Masika üzent: elaludt. >< Ennek ellenére háromnegyed 12 körül az Oktogonnál strázsált, persze én már nem voltam ott - imádom az ilyen elkerüléseket. -.-" Mindegy, megbeszéltük, hogy a Nyugati pályaudvarnál találkozunk, és úgy is lett. :) Onnan elmentünk hozzájuk, ahol összeismerkedtem Zsuzsi nevű barátnőjével. Nagyon-nagyon kedves lány, és piszok őszinte, ami baromira szimpatikus. Jól el is beszélgettünk - aranyosnak neveztek, ajj~ :$ -, majd Masikával egy másik barátnőjük elé mentünk. Ő is kedves volt, bár vele nem beszélgettem túl sokat, Zsuzsival mentek parfümöt venni. Ekkor Masikával kinéztük magunknak a meglátogandó helyeket (értsd: animés üzleteket). :D

Először a Holdfény Fantasy nevű boltba mentünk. Te jó ég, hogy ott mennyi király animés cucc volt... Figurák, poszterek (Zoro-kun miéééért nem? T___T), Chopper sapik (*-*), na és a legjobb: kitűzők. Nem vagyok nagy kitűzős, de a keresgetés során találtam K-Projekteset!! Hát képzelhetitek a fejemet... Egy Kusanagi, egy Totsuka, egy Shiro és egy Kuroh volt, Mikoto sehol. TwT Ez azért eléggé fájt, így bánatomban nem is vettem semmit. Plusz volt még valami, ami ennél is fájdalmasabb volt "szerelmes" szívemnek. Masika megkérdezte az ottani eladókat, hogy van-e Suoh Mikotós kitűző. Az egyik nem tudta, hogy ő kicsoda, ez még rendben, de a másik leírta neki: "Hátranyalt hajú, vörös, ilyen bundakabátos, mindig cigizik, totál laza, olyan na." Mindezt illusztrálva, én pedig néztem rá olyan tekintettel, amit Masika utána egyből kiröhögött. Enyhén gyilkos tekintet volt, közöltem is a lánnyal, hogy épp a szívszerelmemet írta le, de nem gáz.

Miután elhagytuk a boltot, rájöttünk, hogy Masikának fél 6-kor találkozója van egy menő, One Piece-es táska ügyében (irigy vagyok~ TwT), ezért siettünk, naná, hogy késésben voltunk. De szerencsére ott volt a lány, végbement a tranzakció. :D Ezután mentünk kajálni, mert már mind a ketten farkaséhesek voltunk. xD Egy hangulatos török étterembe mentünk, még egy török sütit is megkóstolttam. Valami sekerpare vagy mi volt a neve. Nem mertem kimondani a pincér előtt, inkább csak rámutattam az étlapban. Nem tudok törökül, gáz lett volna, ha valami általam gondolt kiejtéssel kérem. (Értsd: "Öööö, ilyen szíkörpért kérek." - "A szekerpáréra gondolsz?" xD Szóval ezt akartam elkerülni. :D)

A kajálás után még egy mekis jegeskávéra is rávettem Masikát. A Nyugati mellett van egy kis bódé, ott lehet tök olcsón kapni. o.O 350 forint, amúgy meg valami 500-600... Szóval nagyon meglepett. :D Leültünk az ottani kis térre, dumálgattunk, aztán még másfelé is beszélgettünk, olyan 9 óra körül (este) indultam haza. Az ám, már csak egy megálló lett volna a metrón, mikor hív Masika, hogy nem hagyta-e nálam a kulcsát. Én: "Neeee... *keres*... De. Fordulok vissza, hol vagy?" >< Úgyhogy tettem egy kört. :'D Előtte azért hívtam a lakótársaimat, hogy ne aggódjanak, majd megyek. Annyira aranyosak, mindig érdeklődnek, hogy milyen volt a napom, merre jártam, mit vettem, az ilyen elmeneteleknél is mindig beszéljük, ki mikor jön, ha valami gáz van, rögtön hívjuk egymást... :) Nagyon örülök, hogy ilyen jól kijövünk, remélem, ez meg is marad! 

Most pedig megyek, pihenek kicsit, aztán csinálok valami érdemit - meglátogatom Mamit, mangát tisztítok és dizit készítek (megvan az ötlet :3). 
Jó pihenést kívánok minden sulikezdőnek erre a két napra, aztán hajrá, hajrá~ (:

Címkék: mindennapok
2014.08.30. 13:36, Nina

437. mese

Beiratkozás

Johó, Minna-san! (:

Túl vagyok a beiratkozáson. ^^ Nem volt hosszú, bonyolult sem. :) És hogy mik voltak...!! 

Kezdjük az elejéről. Reggel keltem kilenckor, mert mentem ki Judó és Aleksz elé a Keletihez. (Vettem magamnak bérletet, hahaha, most már gond nélkül utazhatok mindenfelé~) Pont jókor értem oda, jöttek velem szembe. :D Velük elsétáltunk az albérletükbe - nagyon szép, kellemes kis hely, örülök, hogy egy ilyen jót kifogtak. :)

Miután kicsodálkoztam ott magam, mentünk Pennybe Judónak egy körtéért, de sajna nem volt. Utána indultunk vissza a Keletihez, Judóék is vettek bérletet, és irány a suli!

Az ELTE-nél elváltak az útjaink, Judó és Aleksz mentek az épületbe, én pedig a japános csoporthoz a Burger King elé. Ekkor volt olyan negyed egy. Elméletileg egykor kezdődött volna a sorszámosztás, gyakorlatilag már egy lány a 20. volt... Siettünk mi is sorszámért, az enyém a 308-as lett, amivel elméletileg 51-en álltak előttem. Ráadásul egykor kezdődött a beirakozás. Kimentünk beszélgetni, összespanoltam néhány kedves lánnyal. :) Leírom a nevüket, hogy ne felejtsem el, mert amúgy szörnyű a névmemóriám. Szóval: Eszti, Rebeka, Hajni, Enikő, plusz volt egy Anna, egy Panka, egy Móni és egy Zsófi, de őket sajnos nem tudnám megmondani arcra. :( Ellenben! Ahogy álldogáltunk és beszélgettünk, egyszercsak észrevettem egy régi-régi ismerősömet, Zsófit a Medvetáborból. (Nem összekeverendő a másik Zsófival, akit lehet, hogy mégis felismernék. ><) Visszatérve a Macis Zsófira, rögtön odamentem, és tényleg ő volt az! Nem hiszitek el, de ő is pont japán szakra iratkozott, így csoporttársak leszünk! ^^ Még ilyen hihetetlen véletlent! *-* Teljesen oda és vissza voltam a meglepetéstől és az örömtől. :D

Höh, most már elmehet mindenki a fenébe, aki eddig vészmadárkodott, és lesajnáló tekintettel méregetett: "Nem mész a gólyatáborba? De hát akkor hogyan ismerkedsz össze a többiekkel?" Tessék, sikerült gólyatábor nélkül is... És közölném, hogy az összegyűjtött társaságból, akiket megismertem úgy ténylegesen a nap során... nézzük csak... 8-ból 5 ember nem volt... A másik háromból meg kettő azt mondta, nem is nagyon ismerkedett össze senkivel, a harmadik pedig, hogy csak amolyan "részegesen ismerkedett, az meg nem számít". >< Szóval ennyit erről. :P 

Ja, de visszatérve a beiratkozásra. Még egy óra előtt beszélgettünk az épület előtt, és mivel páran éhesek voltunk, ezért elmentünk a szomszédos Burger Kingbe kajálni. Az nagyon jó volt, fél kettőkor mentünk vissza, hogy vajon hogy állhat a sor, és az elsők, akik szembejöttek velem, Judóék voltak, és közölték, hogy siessünk, mert a 308-on már rég túlvannak. Nos, konkrétan a 390-es sorszámnál tartottak. >< Nyamvadt fél óra alatt! Hát naná, kiderült, hogy tömegesen küldték be az embereket egy előadásra, majd 10 pultnál lehetett tevékenykedni, és gyorsan haladt a sor. Megkérdeztem a segítőket, hogy na mi legyen, 308-as a sorszámom, és a 390-es van soron... Eléggé megrovóan néztek rám, és közölték, hogy hát ja, "enyhén" elkéstem, de akkor már menjek be, és majd a következő csoporttal haladok. Így is lett, és negyed 3-ra végeztem is. :)

Indultam hazafelé (a megismert lányokat még gyorsan elkapva egy köszönésre), mikor a metrónál egy csávó mellém állt a mozgólépcsőn és leszólított. Fogalmam sem volt, miről beszél, ő meg hogy ó, összetévesztett valakivel... Oké... Utána meg végig kérdezősködött, beszélgetett, spanolgatott, én meg enyhe tartózkodással, de azért csak válaszolgattam - nem intim kérdések, semmi. Végül már a villamosnál voltam, ő meg (szerencsére) nem arra ment, így elváltak útjaink. Előtte még megkérdezte, hogy lenne-e kedvem beülni valahova beszélgetni (nem, sietek haza), vagy máskor találkozni. Na erre néztem rá úgy nagyon, megkérdeztem, hány éves, mert sejtettem, hogy nem az én kategóriám. 31. o.O Oké, mondtam neki, hogy én most leszek 20, szóval ez nem igazán jött össze. Próbálkozott még valamennyit, de... nem. És békén is hagyott, szóval no problem. Őszintén megmondom, nem vagyok az ilyen spanolgatások híve, de egyáltalán. Mindenesetre bunkó sem szeretek lenni.

Itthon a szép, kellemes kis lakás várt, majd pedig... Bongyorka és az anyukája! Egyszer hallottam a nevemet, mondom "Á, biztos képzelődöm!", de újra. o.O Nyitva volt az ablakom, odamegyek, hát Bongyorka és az anyukája álltak ott. :'D De nem engedhettem be őket, mert Kitty együtt akart belépni Bongyorkával, így őt is meg kellett várni. :) Családostul jött, de jó is volt a segítség, jó sok cuccuk volt! Ezt mondjuk nem bánom, mert baromira otthonos lett a hálószobánk, nagyon feldobja a sok csajos holmi, és hát teljesen kawaii, azt kell mondanom. ^.^ Tetszett nekik a lakás, úgy láttam, a rokonaik is meg voltak elégedve, úgyhogy teljesen megnyugodtam. :) Kitty unokahúga szépnek nevezett! *^* Annyira kis cukor volt. Odahajolt Kittyhez, suttogott valamit a fülébe, Kitty meg tolmácsolta, hogy szépnek tart. =^.^= Elméletileg már előtte kérdezte Kittyt, hogy szép vagyok-e, és miután Kitty azt mondta, hogy igen, ő is megerősítette, ahogy látott. (Az ilyenek piszok jól tudnak ám esni. :))

Kittyvel és Bongyorkával, miután kipakoltak és berendezkedtek, elmentünk sétálni és körülnézni. Voltunk a Petőfi-hídnál, a Corvin-negyednél, és úgy nagyjából magyaráztam, mi merre. Vettünk pár dolgot egy Lidl-ben, és a közeli boltban egy üveg pezsgőt, hogy megünnepeljük a beköltözést. :) Nagyon jól érzem magam velük, örülök, hogy nem vagyok egyedül, és remekül kijövünk. Remélem, ez így lesz ezután is. ^^

Most megyek, holnap Masikával bejárjuk Pestet, már nagyon várom~ *w*

Azért boldog vagyok, hogy ezeket leírhatom. :) Szeretnék emlékezni erre a sok izgalomra, örömre, nevetésre (beköltözéses videóóóó xDDDD) meg úgy minden szép pillanatra a mai napból!  たのしかった。^__^

Jó éjt, szép álmokat mindenkinek! (:

Címkék: egyetem
2014.08.27. 15:09, Nina
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!