Megint elkapott a magány. Ami azért vicces, mert a napom fantasztikus volt és élettel teli. De most este... azt hiszem, rájöttem pár dologra magammal és az érzéseimmel kapcsolatban.

Kezdjük azért a mai nappal, amilyen király volt, meg kell örökítenem írásban. Délelőtt órám volt, amiről azt hittem, elkések. Pláne, mert útközben találkoztam Aleksszal, aki közölte, hogy igen, Juditka már rég ment az órára, sőt, még Oppával, aki általában mindig nagyon késik, vele is találkozott már. Bakker. xD És! Mégsem késtem el. :3 Sőt, pont elértem a tanár urat a liftnél, így liftezhettem felfelé~ (Talán amúgy is lehet használni, de nem akartam volna, mert se tanár, se mozgássérült nem vagyok.) A tanár úr egyébként imádnivaló volt, kapásból előreengedett, aztán a nagy laza yolo-arckifejezésével megkérdezte: "Mi újság?" Hát csodálom, hogy nem lett fangörcsöm, hahaha. És végül elbeszélgettünk (abban a kb. 20 másodpercben, míg a lift felért) a kávékról. Ő is sokat iszik és szereti. :D

Óra után elmentem Aisuhöz. Juditkával mentem, ő vett útközben bérletet, én meg kínai kaját. Aisunél Vasember 2-t néztünk, és rá kellett jönnöm (ISMÉT), hogy én azt már (részletét legalábbis) láttam. >< Ilyenek nekem ezek a Marvell-filmek. Nem maradnak meg annyira se, hogy tudjam, hogy már láttam őket. Pedig a Thor vicces volt. "Adj lovat!" (*lö kisállatkereskedésben* xDDDD)

Aisutől vele és a lakótársával, F-fel mentünk visszafelé, Aisu csak kaját venni ment, F viszont jött velem, én meg mentem vele. xD Igen, ezt megaszontam. Lényeg, hogy ő jött velem, én meg ezért másik metrót választottam, és vele mentem.

A suliban az óra után a lányokkal elhatároztuk, hogy megyünk Bubu teázni, mert Esztiyának szülinapja van. El is mentünk: Esztiya, Liz-ah, Petra, Enikő, Kitti és én. Meg Oppa és Ildiya, bár ők... nem igazán értem, miért jöttek. Oké, hogy Esztiyával és Lizzel (meg velem) jóban vannak, de a többiekkel nem igazán, nem is ismerik őket, ráadául Ildiya lecsatlakozott a teázónál, Oppa meg bejött, de Lizen kívül senkihez se szólt, nem vett teát, és nem is szállt be Esztiya ajándékába. Elég érdekes volt. Ami azt illeti, Liz is játszotta az Oppa-féle "nem szólok senkihez" játékot (Oppán kívül persze), amit kezdek nagyon unni. Ha ők ketten együtt vannak, mást le se szarnak, ami nem lenne gond, ha CSAK ketten vannak. De egy társaságban kifejezetten zavaró, amikor csak egymással beszélgetnek, másra rá se szarnak. Ráadásul egymás közt is végig csak a negatívumokat, kritikákat és pesszimizmust. Nem szeretem ezt.
Na mindegy, azért meghívtam Esztiyát szülinapja alkalmából. :) És mi többiek jól elszórakoztunk. :D Vicces videókat néztünk, nevetgéltünk, jó volt. :D Először Oppa és Liz (a két negatív hangulatfelelős) csatlakozott le (őszintén megmondom, nem is bántam), majd Kitti és Eszti is elmentek, így Petrával és Enikővel hárman maradtunk. :D Múltkor is pont így voltunk Bubuzni, most is jól feltaláltuk magunkat. ^^ Kicsit még ott maradtunk, aztán elmentünk, tettünk egy kört (megmutattam nekik egy király teaházat, ahol előtte Masikával voltam~), majd vettünk egy-egy gyrost Petrával, és elhatároztuk mindhárman, hogy sétálgatunk még (pedig már sötét volt). Elmentünk a Hősök terére (az Oktogontól :D), majd körbementünk a Vajdahunyad-váron, és visszafelé a Hősök terénél elváltak útjaink. :) De nagyon jó volt, velük mindig jól elnevetgélünk. :D Szerintem azért is van, mert mindhárman magányosnak érezzük néha (vagy épp sokszor) magunkat. És így meg teljesen jól elhülyültünk, kibeszéltük félresikerült szerelmi sztorijainkat, és már tervezzük a következő felvonást. :D 

És akkor amikre rájöttem. Egyik, hogy imádom a csajos dolgokat. Ezalatt nem a ruhákat és kiegészítőket értem, hanem a lányokra jellemző dolgokat:
Tegnap Noriko-san divatbemutatót rendezve megmutatta, miket vett magának mostanság, majd lereszelte és kilakkozta a körmeimet, amiket hagytam hosszabbra nőni. Most szuper csillogó piros körmeim vannak, odavagyok értük. 
Lebeszéltem Sky-jal, hogy rendezünk egy csajos napot jövő hét szerdán, sminkelünk, kávézunk, beszélgetünk az ilyesmi csajos dolgokról.
Ma Enikővel és Petrával a fiúkról, kapcsolatokról, ilyesmi csajos dolgokról beszéltünk.
És igen, mindet imádtam~ *-* Szeretek cseverészni, akár ruhákról, akár kozmetimukról (bár nem nagy tapasztalatom van), akár fiúkról. Szeretem, ha egymásnak mutogatjuk a csajos szerzeményeinket. Szeretem, ha hülyéskedünk mindenfélét. :D 
Szeretek lány lenni. :)

Azután a legújabb dolog, amire ma este jöttem rá: mit is jelent számomra a magány. Azt írtam, elkapott a magány, és ez valamennyire talán így is van. Nem az, hogy nincsenek barátaim, mert vannak, nagyon is vannak, és szeretem őket a hibáik ellenére is. Viszont néha úgy érzem, ők kevésbé szeretnek, vagy nem is az, hogy mondjam... kevésbé tartanak fontosnak. Míg nálam ha valaki bármivel írt, rögtön elsőbbséget élvezett, rögtön küldtem mindenkinek minden anyagot, amint csak kérte, rögtön hívtam, bármi baj volt, mostanában úgy érzem, ennek semmi értelme, mert alig a töredékét kapom vissza. Rámírnak, hogy jajajajj, segítség kell hirtelen, válaszolok is azon nyomban, aztán a következő üzenet fél óra múlva jön, hogy jaj, köszi, hogy írtál. .__. Elmondják, mennyire szeretnek és mennyire örülnek, hogy találkoztak velem, aztán megbeszélünk valamit, és aznap jaj, bocs, most mégse. Nem tudom, hogy az én gondolkodásommal van-e a baj, de nekem az ilyenek nem férnek bele egy barátságba. :/ Még ha tényleg valami nyomós indok van, de amikor már tizedjére is jön egy újabb indok... Érdekes. Úgyhogy azt kell mondanom, csalódtam. :( Hirtelen egy maroknyi embert sem tudnék mondani, aki betartotta nekem az ígéreteit, és nem bántott meg valami szarsággal. Ami nem is annyira baj, mert nyilván nekem is vannak ilyen stiklijeim, a gond az, hogy mostanában mindenkinek gyorsan gyűlnek az ilyenek, míg úgy érzem, én a szívem-lelkem kiteszem. :( Akiknél meg nem gyűlik, ők annyira nem közeliek, és ez a másik. Hogy ha van is gondom (márpedig bőven van), nem tudom kinek elmondani. Hiába, hogy a barátaim, hiába, hogy szeretem őket, de jelenleg egyetlenegy személy van, Kelly, akinek úgy érzem, bármit bárhogy elmondhatok, mert mindent tud rólam. És ezt ilyenkor nagyon fontosnak érzem, hogy ne kelljen magyaráznom mindent, hogy ki kicsoda, hogy mit miért gondoltam, hogy miért fontos nekem az a probléma...
Szeretem nagyon Juditkát is, Mariskát is, az úgymond újabbakat is, de... de úgy érzem, nekik túl sokat kellene mondanom, és... valahogy... nem tudom. Minden apró ostobaságom benne van, és nem tudom, mennyire értenék meg. Bár most belegondolva, Juditka és Mariska tuti megértené.
De ez az, amit mostanság magánynak hívok. Amikor nem tudok egyetlen embert sem, akinek hirtelen annyit mondhatnék, öleljen át, és csak hagyja, hogy fáradtan a karjai közt pihenjek. Pedig erre hihetetlenül nagy szükségem lenne.