× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

449. mese

Pihi-délután

Yo, Minna! (:

Ma pihi-délutánon voltam~ Délután négykor végeztem az egyetemen, és úgy döntöttem, a legtanulósabb cselekvés, ami ma szóba jöhet, az a füzetmásolás. :D

Tegnap éjfélig másoltam a koreai házi szavait. Azt hittem, ó, nem lesz sok, egy-két órányi munka, erre fel egy egész napos lett. Még valamikor pénteken vagy előtte kezdtem, szombaton is csináltam (hatból másfél lecke lett akkorra kész), és vasárnapra maradt a vége. Megszámoltam egyszer, de már a pontos adatot elfelejtettem, több mint 350 szó volt. (Plusz az abc, de az annyira nem volt vészes.) És ez a 350 szó ötszöri leírással - vagyis olyan 1750 hangullel (koreai jelekkel) leírt szóról van szó. Van olyan csoporttársam, aki hajnal négyig írta. :'D

Szóval a heti tanulság: Yu Seung tanár úr házijait nem szabad félvállról venni!! ><

És még így is tök béna vagyok koreaiból, pedig igyekszem. ;___; (Nem eléggé! Tanulj keményebben, Nina!!)

Ohh, képzeljétek, létezik ottokaji-szendvics! :D Most olvastam nemrég Facebookon. xD Azóta az egyik lánnyal azon szórakozunk, hogy bemegyünk az ELTE büféjébe, halál komolyan a nőre nézünk, és: "Egy Ottokaji-szendvicset szeretnénk, és Kent legyen szíves rárajzolni!" ... Nézne egyet a nő, az tuti. :D

Ha már Dórinál tartunk - a lány, akivel ezen viccelődünk -, beszámolok a baráti kapcsolataim alakulásáról is. :) Judóval ugyebár egy karra járunk, így vannak közös óráink, találkozunk. Kellyvel is szoktunk, Myrával kevésbé, bár a hétvégén totál meglepett, eljött hozzánk, és kaptam tőle szülinapomra egy bögrét. :D (Köszi, Te kis sunyi blogolvasó! ;D szív) Az egyetemen pedig új barátokra tettem szert. :) Nem tudom, mennyire mondhatom már most a barátaimnak őket, de tény és való, hogy nagyon jókat nevetünk együtt, és sokat is lógunk egymással. Akikkel igazán jóban lettem, azok Dóri, Bianka, Ildi, egyik Kata és másik Kata, plusz talán Levi. :D Persze rajtuk kívül nagyon sok új ismerőst is szereztem, de velük nevetünk együtt leginkább. :) És ami a leginkább tetszik, az az, hogy még így is bőven ismerkedem nap mint nap. ^^

Ó, amúgy a k-pop dalkéréssel kapcsolatban bár nem írt senki, de Facebookon kaptam az egyik ismerősömtől 37 számot, szóval jó ideig lesz mit hallgatnom. xD (És tök jók ám, tetszenek!)

Hát, ennyit mára! Jók legyetek~ (:

2014.09.22. 21:08, Nina Vissza a bloghoz
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!