447. mese Móka és tanulás
Halihó! (:
Mi újság, Minna? Jól vagytok, telnek a napok? Nálam eléggé, de valahogy mégsem gyorsan, minden hetet egy hónapként élek meg... :'D
A suli még mindig nagyon tetszik, az emberek úgyszint, ma is barátkoztam. ^^ Volt távol-keletes séta, ami annyit tett, hogy pár kedves senpai mutatott nekünk jó kajáldákat, boltokat, ilyesmiket, aztán pedig beültünk egy kocsmába, ahol nagyon olcsó a tejes kávé és még finom is. (Persze ők nem emiatt, hanem a sör és egyéb itókák miatt mentek, de az más történet. xD) Lényeg annyi, hogy ahogy egy asztalhoz kerültünk, beszélgetni kezdtünk pár lánnyal, meg útközben két fiú csoporttársammal, akikről kiderült, hogy az AA munkatársai, és már korábban beszéltem mindkettőjükkel! :D Hogy mik nincsenek! Először Zsófi, most ők...! ^^ Visszatérve a lányokra, koreai főszakosok voltak, így már adott volt a téma: a koreai dolgok és a tanárunk, aki nagyon aranyos, csak épp angolul nem éppen tud jól. :'D Mindenesetre nagyon jókat nevettünk. ^^
Az órák egyre nehezednek, ami nem baj, csak hát tanulni kell, ami nem mindig megy, mert zajlik az élet, találkozgatok a haverokkal, plusz őszintén bevallom, videókat nézek - VIXX-eseket. Erre mennek el az estéim. De megmutatom a kedvencemet, és akkor megértitek. Az élménybeszámolómban mondtam, hogy N szexi táncot lejtett. Na, ezt most felrakták Youtube-ra. Nem tudok betelni vele.
Íme:
(Mossatok fel, légyszi. Századjára is.)
Hát ennyit akartam. Holnap lesz egy japán nyelvórám, utána megyek haza. :)
Mindenkinek kellemes hétvégét előre is~! ^^
|