× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

425. mese

Basszus basszus basszus

Nagy levegő. Huuuuh. Nem lesz vészes.

Előre leszögezném, hülye vagyok a hivatalos dolgokhoz. Még egy semmi igazolványkészítéskor is a torkomban dobog a szívem, most pedig elvárják tőlem, hogy teljesen egyedül helytálljak ezer meg ezer beiratkozó procedúrán. Mert aki olyan naiv volt, mint én, és azt hitte, hogy ha megvan a kellő pontja, akkor huss, rögtön felveszik és minden kész, az bizony nagyot koppatn.

Aug. 27. (szerda) délután beiratkozás. Még azelőtt kapunk NEPTUN-kódot, azon is állítgatunk, na meg vagy ezer dokumentumot le kell fénymásolni.

De jól van, hát legyen. Ha már idáig eljutottam, nyilván nem a mogorva hivatali dolgozók fognak megakadályozni, nem? Itt az ideje önállósodni. (Biztat azért a tudat, hogy Judónak is ugyanakkorra kell menni, szóval majdcsak együtt vágunk bele.)

Na. Keep calm - and go sleeping. I'm tired.

Menni fog. Egyszer úgyis fel kell nőni, nem igaz?
 



Utóirat. Ha minden igaz, szeptemberben VIXX koncert lesz Magyarországon. Ha tényleg, Kellyvel ott fogunk csápolni. Mikor náluk voltam, ő mutatta meg őket, és hát szépen lassan (három nap alatt ><) kibontakozott a szerelem. És most őszintén, mekkora mázli már, hogy a rengeteg koreai együttes közül pont az jön, amit mostanság annyira megkedveltem?

Holnap - ja, nem, már ma van - VIXX-nap Kellyvel nálunk, ugyanis itt alszik. :) 

2014.07.30. 02:04, Nina Vissza a bloghoz
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!