× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

445. mese

A régóta ígért órarend!

Na hali, kedveseim! (:

Jól látjátok, végre meg tudom mutatni Nektek az órarendemet! ^^ Pénteken végeztem el rajta az utolsó simításokat, azután ugye rögtön a VIXX-koncertre mentünk (szív), utána pedig az élménybeszámolóval voltam elfoglalva, de most most már itt van, teljes szépségében!

Órarendem!
(Kattintsatok a képre a teljes méretért!)

Gyönyörűséges, nemdebár? :3 Azt az egy hiányzó órát pénteken rakták fel, az utolsó napon, mikor tárgyat felvehettünk - ráadásul végül más is lett... -, plusz variáltam rajta egy csomót, de most már ez van. A csütörtökre betett órát még lehet, hogy megbánom, mert eredetileg szerdán lett volna a másik kettő között, csak nem volt kedvem lépcsőzni, és sokan is voltunk. (Meg akkor még nem tudtam, hogy benyomul elé egy nyelvtudomány, és amiatt fel kell kelnem...) Mindenesetre majdcsak jó lesz~

A rövidítéseket máris leírom, az utánuk lévő betűk és számok pedig az épületre utalnak. (Alatta meg az időpont, gondolom, az világos volt. :D) Egyébként mindig az Astoriánál lévő épületegyüttesben vagyok, a B a B épület, a G pedig a Gólyavár. :) Lett volna még egy tömbösített órám hétfőn, de a két koreai teljesen ütközik vele, szóval az bukta, kölcsön kell majd kérnem mások jegyzeteit. Pedig menni akartam rá. :(

Magyarázat:
J-nyelv = Mai japán nyelvképzés 
Filótöri = Filozófiatörténet - ma volt egyébként az első órám belőle, a tanár nagyon nagy arc. :D
K-nyelv = Modern koreai nyelv 
K-töri = Korea története 
J-kultúra = Japán kultúra és társadalom 
Művtöri = Ókori és keleti művészettörténet 
K. K-nyelv = Klasszikus koreai nyelv és kínai írásbeliség 
Nyelvtud. = Bevezetés a nyelvtudományba  - ez volt az a kis pimasz, amire annyit kellett várni!

Ha gondoljátok, pár hét múlva véleményt is szívesen írok ezekről a tárgyakról. :) (Most még azért nem, mert ugyebár nem sok tapasztalatom van velük. :D)

A Shibuyás élménybeszámoló miatt bocsánatot kérek, még nem készült el. Ma (mint láthatjátok) 4 órám volt - vagyis 6 órát ültem az egyetemen, ha nem számítjuk a szüneteket. Nagyon tetszik minden, kedvesek a tanárok és diákok is, ami nekem nagyon fontos. (Aztán hogy majd a vizsgaidőszakban ki akar megbuktatni, az még elválik. :'D) A senpaiok is nagyon aranyosak és segítőkészek, szóval panaszra semmi okom. ^^

Most megyek is, lelkesen belevetem magam a hangulbe, a füzetekbe és a jegyzetekbe~! Jók legyetek~ (:
안녕!

Címkék: egyetem
2014.09.15. 17:26, Nina

444. mese folytatása

Csodás csillagok - beszámoló

Ünnepélyesen bejelentem, hogy elkészült - az előzetes és a koncert része. x')

Egy külön modulba raktam, hogy jobban megtalálható legyen, és igyekeztem minden érzelmemet és emlékemet beleadni. Nem volt könnyű, de nagyon próbálkoztam - akárcsak Ken a Ken TV-vel, ha már ide passzoló hasonlatot akarok írni. :D

Az afterpartyról még írni fogok, mert az is jó volt, és szeretném, ha megmaradna az emlékeimben. :) Azonban most tényleg nincs rá időm, így is tegnap 3 órán keresztül írtam a beszámolót, és ma ultranagy lecseszést kaptam érte... ("Miért fekszel le hajnal kettőkor?!")

Szóval az afteres részt még várjátok ki, most megyek katakanát és hangult tanulni. :)

Addig is jó olvasást~ ^^

2014. 09. 12. VIXX élménybeszámoló


ui.: Úúú, úúúú, úúú, ottokajiii~ :D
Jól van, adok némi támpontot azoknak, akik már régóta a fejüket fogják, hogy mit ottokajizok állandóan: videó a kedvencemmel, Kennel.

Címkék: VIXX koncert
2014.09.14. 14:56, Nina

444. mese

Csodás csillagok

Na üdv, Minna-san! (:

Igazából... áhhh. Mesélni szeretnék, de közben aludni is. De annyira fáradt vagyok, hogy még pizsamába öltözni is nehéznek érzem. És félek, hogy ha nem mesélek, elfelejtem. Kimegy a fejemből. Aigoo, ez a szörnyű memóriám, sírni tudnék. Bár lehet, hogy ez a sírni tudnék érzés amiatt is van bennem, mert olyan két órát aludhattam, amíg Kelly és Lilla (fan ismerősünk) VIXX-videókat nézegetett a neten, mondván, hogy már fölösleges elaluni. Igazuk volt, de egyszerűen ledőltem a kanapéra, és végem volt. Legközelebb már úgy ébredtem, hogy takaró van rajtam. És még mindig cseng a fülem. Remélem, azért még a mai nap folyamán visszanyerem a hallásomat. Uhh, és de kapar a torkom, ez nem lesz jó. (Höh, igen, aki végigüvöltözik egy koncertet, az így jár~)

Nos. Csodálatos volt. De úgy komolyan. Basszus, sírni tudnék. Nem, nem fogok, nem is akarok, csak fáj az a gondolat, hogy ennyire gyorsan elment. És tényleg félek, hogy ha most lefekszem és elalszom, miután felébredek, már csak olyan lesz, mint egy régi emlék vagy egy álom. Nem akarom. De aludni kell. 

Döntésképtelenség OFF, megyek aludni. Lesz rendes bejegyzés a koncertről - de még milyen rendes...! Mindenre ki szándékszom térni, az előtte és utána történtekre is, lesz bőven miről mesélnem. Nem tudom, ez mikorra készül el, és arra számítsatok, hogy tényleg nagyon hosszúra tervezem. Elvégre onnan indul, hogy reggel elmentem suliba, megízleltem a Modern japán nyelv 3. kurzust Uchikawa senseijel, írtam a hiraganákból, és kikaptam egy hibátlan előző tesztet, ami nagyon-nagyon feldobott. :3 De ezt lehet, hogy csak most írom, elvégre a koncerthez nem sok köze van. Utána rohantam Kellyhez a Keletibe, onnan pedig hozzánk. Sietősen készülődni kezdtünk... igen, itt kezd majd a történet. És mivel végződik? A hajnali esőben való szaladás után (mert miért ne, ne ázzunk meg, nem szeretjük az esőt) Kellyvel és Lillával leültünk pár pillanatra, amiből több órás VIXX-nézés lett számukra, számomra pedig néhány óra kellemes alvás, és abszolút döglődés. De a futás jó volt, és a videók is, amennyit láttam belőlük. 

Mivel amúgy a bejegyzés száma nagyon tetszik (444.), ezért lehet, a folytatásba jön majd a beszámoló. De lehet, hogy külön. Vagy valahogy. Most elköszönök, és az ágyba vetem magam, pár óra szundi azért kell. Jók legyetek, én az leszek. Vagy nem.

Ken, saranghae~

ui.: És mindenkinek válaszolni fogok chatben is, nézzétek el nekem, most nem volt rá erőm.

Címkék: VIXX koncert
2014.09.13. 07:32, Nina

443. mese

"Remek"

A magyar fanok aztán értenek hozzá, hogy rontsák el az ember kedvét. Nagyon nagy tiszteletem a kivételnek - sajnos elég kevés van.

A tegnapi napról kiderült, hogy sokan TUDTÁK, hogy mikor jönnek a VIXX-tagok, csak éppen ment a titkolózás, nehogy már mindenki részesülhessen ebben az élményben. A 22:30-as párizsi járattal jöttek, amiről a Facebook-oldalakon előtte szó sem volt. Érdekes dolog ez. Állítólag olyan 40-en voltak ott üdvözölni őket, ami megint fura egy dolog, mivel mikor mi elmentünk fél 9-kor, már igencsak megcsappant a fanok száma, és nem hiszem, hogy mindenki a közeli Sparba ment volna pont akkor kajéért. Valamint az is elég hihetetlen számomra, hogy bár ott álltam másfél órát, a hivatalos videót nézve egy ismerős arcot sem láttam azok közül, akik velem ott voltak a másfél óra alatt. Persze, nem azt mondom, hogy nem voltak, de ha igen, nagyon kevesen, a legtöbb arc totál ismeretlen a videón. Összegzem: az a hír járja, hogy néhány magyar fanocska bizony pontosan tudta, mikor jönnek kedvenceink, mindössze nem volt kedve másoknak is megadni az örömöt, hogy ott lehessenek. Undorító egy dolog ez, ha tényleg igaz.

A hivatalos videót elnézegetve, és arra gondolva, hogy talán el sem értem volna az utolsó metrót hazafelé, próbálom győzködni magam, hogy nem is baj, hogy lemaradtam róla. Persze nagyon jól tudom, hogy ez nem igaz, nagyon is sajnálom, hogy nem láttam őket, még úgy is, hogy jóformán rá se tojtak a fanokra. Hajlongtak párat, intettek kettőt és szervusztok. Azért jó lett volna.

Keserűségemnek nem csak ez az oka. Ma városnézést akartam szervezni (, hátha összefutok pár VIXX-taggal~), csak hát ugye zuhog az eső. Ilyen időben az embernek élni sincs kedve. 

Ráadásul még ha jó idő is lenne, netalántán a hotelt is tudnám, ahol megszállnak, már attól is elvették a kedvemet. A fanok nem tudom, mit gondolnak a többi emberről, de olyan sokan nézik hülyének őket, hogy az már fáj. A reptéres hét órás időponthoz konkrét utasításokat írtak: "A reptéren természetesen tilos a fiúkkal közvetlen érintkezésbe lépni, nem szabad megérinteni őket, vagy kérdésekkel, kérésekkel ostromolni és nem illik autogramot kuncsorogni tőlük. Lehet viszont üdvözölni őket, köszöngetni neki, vagy bannereket lóbálni feléjük." Köszönjük. Igazándiból a szüleim megtanítottak az illemre, nem értem, hogy miért egy Facebookos oldalon osztanak ki. Mert igen, úgy érzem, nekem (is) szól, mivel voltam olyan szemét, hogy megkérdeztem, hogy vajon fényképezni/fényképezkedni, illetve aláírást kérni lehet-e. Rögtön kaptam az oltást már akkor is, hogy eszembe se jusson, mit gondolok egyáltalán, mások ezért több 20 ezreket fizettek. Én kérek elnézést, hogy egyáltalán megkérdeztem. Csak mert felvillant az eszemben egy olyan bugyutácska kis gondolat, hogy talán nem rohad le az édes koreai kezük, hogy 40 embernek aláírjanak egy papírfecnit. (Pláne, hogy a neveik, khm, nem túl hosszúak.) A fényképezésről pedig csak annyit, hogy mikor kinn voltam, mindenkinek volt fényképező, kamera vagy telefon, és gondolom, nem a reptéri belső teret akarták fotózni-videózni.

Mindegy, nem akarom ilyenen rágni magam. Kellyvel azt érezzük, jobban jártunk volna, ha megvesszük a koncertjegyet, aztán minden információ nélkül odamegyek a koncert kezdete előtt egy fél órával. Nem idegeskedtünk volna a sok fankavarás miatt, az biztos. És nem tudnánk, hogy van olyan, hogy fanchant? Na bumm, így is, úgy is a fiúk énekére vagyunk kíváncsiak, nem a saját hangunkra. Egyszóval mindketten nagyon bánjuk, hogy Facebookon csatlakoztunk bármilyen csoporthoz is.

Az utolsó szó jogán még annyit ismételnék meg, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Akinek meg inge, az úgyis magas lovon ül.

Címkék: VIXX fanok koncert
2014.09.11. 10:04, Nina

442. mese

Ottokajiiii

Halihó! (:

Régen jelentkeztem, huh? (3 napja. ><) Pedig akartam, csak vártam, hátha az édes kis órarendemmel jelentkezhetek... De nem jött össze. Még mindig nem tudtam felvenni azt az egy órát, nincs meghirdetve, pedig holnap elméletileg vége annak az időszaknak, hogy bármit is fel lehessen venni. Király.

Elkezdődött az egyetemi élet~ A lelkesedés megvan, csak már fáradt vagyok hozzá. Másfél órát vártam a VIXX tagjaira a reptéren. Plusz két órát utaztam hozzá. Szerencse, hogy ott találtam ismerősöket, akikkel elnevetgéltük az idő nagy részét. Nagyon sokan voltak kinn, amikor megérkeztem, de aztán idővel eléggé megfogyatkoztunk. Még mindig vannak, akik ott várakoznak (szegények), azóta sem tudni, akkor most mi van, mikor jönnek. Úgy volt, hogy a 19.10-es géppel (mármint ami ekkor van Ferihegyen), azonban fél 9-kor még sehol senki közülük, és már legalább 3 gép megérkezett.

Nézzük a jó oldalát, legalább már tudom, hogyan kell eljutni a reptérre. Plusz jókat nevetgéltünk két lánnyal. De csesszék meg, hogy nem tudják kiírni, mikor jönnek. Grrr.

Ööö, vissza az egyetemre. Nagyon tetszenek az órák, de nagyon le is fárasztanak. Mindig fáradtan esek haza, pedig sokszor tök hamar itthon vagyok. Ma pl. mindössze két órám volt déltől három óráig, aztán meg pár lánnyal nevetgéltünk - az nagyon jó volt. :D Igazából ez az egyik legnagyobb pozitívum, hogy baromira kedvesek az emberek. Mindig találok valakit, akivel spanolni lehet, sok lánnyal már elég jóban vagyok, és ez azért megnyugtat, kicsit féltem, hogy sznobok lesznek. 

Ma megvolt az első tesztünk is: a hiraganák feléből írtunk. Remélem, jól sikerült. A jeleket szerintem jól írtam, kérdés, mennyire tartják majd szépnek. Majdcsak jó lesz...

Egyébként a tanárok is nagyon kedvesek - most még, hehehe. :D

Mmmm, bocsánat, tényleg eléggé fáradt vagyok, nem nagyon tudok most összefüggő szöveget alkotni. Megyek inkább aludni, holnap nem lesz órám (oyyyeeah~), szóval igyekszem kipihenni magam. 

Már csak 2 nap a koncertig!! Nagyon-nagyon izgatott vagyok~ ^^

A mai nap jelmondata pedig az általam gyakran emlegetett ottokajiii~ >w<" Koreaiul ez annyit tesz: mit tegyek? És a kedvencem, Ken baba állandóan ezt hajtja. Egy tündérfalat. Alig várom, hogy pénteken lássam élőben. :3

Jók legyetek, szép álmokat, sok sikert a sulihoz~ (:

2014.09.10. 22:04, Nina
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!