× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

460. mese

なにをしましたか

Halihó! (:

Nem vesztem ám el... Csak épp nem volt erőm/kedvem/időm/miről írni. 

A cím egyébként ezt jelenti: Mit csináltam? (Már persze, ha jól írtam le.) És a válasz rá: べんきょうして、ねて、ハンバーガをたべて、コーヒーとバブルティーをのんで、ともだちにあました。 Ne aggódjatok, lefordítom: Tanultam, aludtam, hamburgert ettem, kávét és bubble teát ittam, barátokkal találkoztam. Persze nem teljesen így kellene írni, mert a gyönyörű kis kanjikat szépen lehagytam belőle, de nem volt kedvem még azokat keresgetni, meg nem tudok még túl sokat. (Az enni és inni kanjija mondjuk okés.)

Öhm, szóval igen. Tanulgatok is, mert hétfőn koreai tesztet írunk, és borzalmasan butának érzem magam, már ami az írást illeti meg a szavakat. Emellett a japánt sem hanyagolhatom el, mert egyre nehezebb dolgokat veszünk, és egyre gyorsabban. (Ráadásul Ono-sensei megmondta: tanuljunk, és csináljuk meg előre a feladatokat, mert ha nem, elveszítjük a barátainkat!! :o Mik vannak itt. :D Koreain meg ha szorgalmasak vagyunk, mind boldogok leszünk~ ^^ És én boldog akarok lenni. xD)

Amúgy ma Lizzel ebédeltem (két óra után :D), estefelé pedig eljöttek Anyáék. (És Anyával sikerült is összeveszni, de mindegy. Jönnek holnap is.)

Nagy hír viszont! A VIXX új MV-jét - amit ki is linkeltem -, az Errort már több mint egymillióan megnézték, ezért ki fogják adni a dance practice-t~! Juhú, nagyon várom! ^^

Ó, és egyébként szerda este hazamentem, mert csütörtökön az okmányirodában intéztem a NEK-azonosítót, plusz voltam benn a volt giminkben. Jó volt újra látni a tanárokat, de szegények nagyon elnyűttek voltak, igazán rájuk fér már az őszi szünet... 
Pénteken reggel jöttem vissza, mert órám volt, és emiatt most itt Pesten töltöm a hétvégét. De csütörtöktől már szünet~ Várjátok Ti is, ugye? :)

Kellemes hétvégét, jók legyetek~ ^^

Címkék: mindennapok VIXX
2014.10.18. 19:53, Nina

459. mese

Életem első comeback MV-je


~ ~ szívszívszív VIXX - ERROR  szívszívszív~ ~
 

Elméletileg délután ötkor kellett volna megjelennie, gyakorlatilag hatkor jelent meg, amikor nem voltam itthon. (Másodunokatesómmal gyrosoztunk a Duna-parton~) De csodálatos érzés volt arra felkapcsolni a gépet, hogy kijött az új szám!

És áhh, ennél fantasztikusabb első comeback MV-t el se tudtam volna képzelni~

Oké, nyilván jobb lenne kevesebb Hongbinnal és több Kennel (meg egyáltalán a többiekkel), plusz a táncos részeket is szeretem, de így meg kellően megható volt. (Hongbin ellenére is.) Negyedjére hallgatom, de nem elég~

Most pedig megyek fürdeni és alszom. Holnap megünnepeljük a lányokkal ezt a remek MV-t egy jó kis bubble teázással~
Szép álmokat mindenkinek! 

Címkék: VIXX
2014.10.13. 19:58, Nina

458. mese

Vasárnap este

Halihó! (:

Megint nem jelentkeztem egy ideje, mi? Bocsánat miatta, egyszerűen nem volt miről írnom, és fáradt voltam. (Fáradt vagyok most is.)

Hétvégén hazamentem! Nagyon jó volt végre otthon, a drága kisvároskánkban a jó levegőt szívva cappuccinózni Anyával. Már nagyon hiányzott. Ráadásul Apa vitt haza Pestről, mert dolga volt. Szeretem a családomat. :)

Egyébként abban a két napnyi otthonlétben jóformán csak döglöttem, tévéztünk a családdal, meg kajáltunk. Ez a két opció volt. xD De már csak velük lenni is jó érzés.

Most véletlenül magammal hoztam Imouto-chan nyakláncát, de szerintem nem tűnt fel neki, hihi. Azért is nálam marad a hétre. :D Egyébként előreláthatólag szerda este hazamegyek, mert csütörtökön be kell mennem az okmányirodába NEK-azonosítóért. (Igen, már elég régóta be kellene mennem...) Ez kell a diákigazolványomhoz. Csütörtök este pedig jövök vissza, és a hétvégét itt töltöm. Jövő hét csütörtöktől pedig szüneeeet~ Várjátok már, mi? :)

Bocsánat, most ennyi tellett tőlem. Még másolok pár koreai szót, zenét hallgatok, és aztán ágyba vetem magam.
Jó éjt mindenkinek~ (:


Utólagosan egy késő esti történet just for You.

Lö Nina találkozása Jang Hyunseunggal

Lö Nina napok óta odavan a Trouble Maker nevű együttes Now c. számáért. Olyannyira, hogy folyamatosan élő előadásokat néz belőle, és még arra is rávette magát, hogy utána nézzen, mi ez az együttes. Hyunáról már tudta, hogy tag, meg hogy másik bandában is van/volt, valamint ő szerepelt a Gangnam Style-ban is. (Az is tetszett neki.) Na de ki a pasi? 
Lö Nina ráguglizik a Trouble Makerre, majd onnan Jang Hyunseungra, a férfi tagra. És lö Nina meglepve tapasztalja, hogy a srác nem is olyan idős, mint hitte, sőt, már-már zavarbaejtően fiatal. 25 éves, te jó ég, hát nincs meg legalább harminc? De nem, nem, nincs átverés benne, '89 szeptember 3-i születésű fiatalemberről van szó, aki a BEAST nevű banda énekese is egyben. No állj. Lö Nina itt aztán már tényleg leesett állal néz a képernyőre. Lö Google újra aktív módban, lö Nina képeket kezd keresni. Nagy szemekkel pislog a kiadott képekre, ugyanis... egy helyes srác bámul vissza rá. Lö Nina ezen olyan szinten meglepődik, hogy arra már nem talál szavakat. Döbbenten konstatálja, hogy bizony ez a Jang Hyunseung nevű fialatember igencsak sármos, és amikor aegyozik, abba egészen belepirul az ember, olyan édes. Pedig lö Nina úgy kezdte az ismerettséget ezzel a sráccal, hogy rosszallotta, amit művel a Now klipjében, és csalódott volt az egyébként csinos hasika kockamentessége láttán. Lö Nina teljesen közömbös maradt iránta, azonban minél több videót nézett a kis párosról, azon kapta magát, hogy lassan már annyira nem tetszik neki a srác, hogy egyre inkább bejön neki. (Elég nagy ellentmondás, nemde?) Ezen képek után viszont egyértelműen kijelenthetjük, hogy lö Nina megtalálta a nem VIXX-es kedvencét. És oh gosh, ez a srác tényleg helyes!

2014.10.12. 21:43, Nina

457. mese

Ölelgetős hangulatban~

Halihó! (:

Nem jelentkeztem már a Con első napja óta, bocsánat. Elég sok minden történt igazándiból, azért nem volt időm írni...

Először is a Con 2. napja. Mert igen, Lizzel kimentünk ketten, hogy azért az a 3500 forint valamelyest megérje. Ettünk szusit - még mindig nem ízlik -, aztán pedig beültünk hatig az MV-vetítésre. Hát, voltak jó számok, amiket ismertem is - büszke vagyok magamra xD -, de azért elég furának tartom, hogy se VIXX, se Infinite, se EXO nem ment. A VIXX nem csak, mert imádom őket, de most volt a koncertjük, az Infinite elég híres, az EXO meg egy alap elvárás lett volna, ha már több tucat emberke járkált mindkét nap EXO-s cuccokban - főleg pulcsiban. Na mindegy. Láttunk most is jó cosplayeseket, de már nem volt akkora tömeg, mint előző nap. És sokan szidták utána az eseményt, mert voltak gubancok.

Őszintén megmondom, nekem az egész MondoCon semmilyen. Nulla olyan program, ami igazán érdekelne, a kirakodós vásárok drágák, egyedül ami nagyon tetszik, az a társaság és a cosplay, amikor ilyen kedves cp-sek vannak. Hogy ezért megéri-e ennyi pénzt kiadni? Még nem tudom. Mindenesetre most és múltkor is nagyon jó volt a társaság, miattuk megérte. :) És kiemelném az Őszi Con cosplayeseit, mert igazán feldobták a napomat. Akik leginkább, azok a következők:

1. A Gajeel×Levy páros, akik borzasztóan cukik voltak együtt, és szívesen nyújtottak egy kis fanservice-t az ilyen elvetemült fangörlöknek, mint én. 
2. A Blood Lad Team. *-* Te jó ég, mikor azt megláttam (elsőként Fuyumit), nagyon-nagyon megörültem, jóformán sikongatni kezdtem, és awww, annyira aranyosak voltak! Staz, még mindig imádlak! xD Bárcsak jönnének a télire is... 
3. A két Neko és Anna. Nagyon kedvesek és aranyosak voltak mind a hárman. ^^ Remélem, a következőre meglesz Misaki és Fushimi is. :3

Nem tudom, hogy olvassák-e a blogot - nem hiszem -, de itt is nagyon-nagyon köszönöm nekik, hogy olyan kedvesen viszonyultak az olyan ultimate fangörlökhöz, mint én is vagyok. Remélem, következőleg is találkozunk!! :)

A Con után elmentem a vasárnapi japán filmvetítésre is~ Nagyon jó film volt, megtűzdelték poénokkal, de azért a végén nagyot néztem. >< Ezek a japán filmek mindig meg tudnak lepni, ejh! ^^" Így a mai is. Ugyanis igeeeen, voltam ma is, Lizzel és Esztivel. :) De ez a film... awwwwwhhhh~ Yonosuke története a címe, és egyszerre volt borzasztó vicces és szomorú is egyben. Plusz nagyon érdekes! A cselekmény úgy épült fel, hogy Yonosuke egyetemi éveit és a jövőt is mutatta felváltva, de mégsem volt zavaró a váltás, teljesen érthető volt (szerintem), és nagyon jó plusz töltetet adott a filmnek, hogy megtudtuk, mit gondolnak róla a barátai a későbbiekben. És ilyet még nem éltem, Minna, a közönség egyszerre reagált mindenre! Komolyan, a végén már azon nevettem, hogy az egész közönség nevet, vagy éppen feltűnt egy kiskutya, és mindenki egyszerre: "Óóóóó~~~" xD Szóval nagy élmény volt. :3

A mai napom egyébként feldobta egy váratlan találkozás - és beszélgetés - is, valamint hogy megtudtam, hogy nem jövő hét hétfőn, hanem csak az azutánin írunk koreaiból! >< (Hál'Isten. Pedig már azt hittem, megbukok. x'o)

Amúgy... tegnap elég fura napom volt. :'D A hosszú és fárasztó suliidő után (ami egyébként remek volt) eljött Fruzsi, vele beszélgettünk, plusz hozott fincsi levest otthonról. *-* Este rávettem magam a tanulásra, és zenehallgatás közben bele is fogtam, ami nagy szó! Erre fel... jött egy üzenet, és paff, Nina a padlón. Megint az a személy. Ma pedig bocsánatot kért. Kétszer. Esküszöm, nem értem. Úgy tud érzelmileg rángatni, mintha egy vudubaba lennék. Tegnap este - pontosabban hajnalban, mert utána már aludni sem tudtam jó ideig - folyamatosan a "Now"-t hallgattam (beraktam a zenékhez), és jóformán... azt se tudtam, mit csináljak, vagy mi van. Fogtam a tollat a koreai szavak másolásához (4 lecke szavai ötször, juhé), és csak fogtam. Ott volt a kezemben, és meredtem magam elé. Nem tudom, ezt miért írom amúgy le, légyszi, ne foglalkozzatok velem, ezt csak magamnak szánom, hogy a jövőben tudjam, mikor voltam igazán hülye.

És ma meg összefutok vele. Ehh, mi ez már. Pedig eddig egyszer sem fordult elő. És utána még írt. Ehh. 

Ó, pozitív, pozitív, pozitív! Ma kaptam home made vietnámi kaját~ :D Kata a drága hozott nekem. szív Vele és Zsófival meg is kajálgattuk, finom volt. ^^ És szeretek velük bandázni. :D Most például Kata szerelmet vallott nekem. xD (Az első ázsiai, aki szerelmet vallott! *o* Kár, hogy lány, és csak poénkodott. ><) Ebből persze jött az, hogy Zsófi akkor a lányunk. Nem, nem 19-20 éves egyetemisták vagyunk, áááá, dehogy. (Judó a keresztanya.)

Délután pedig Judóékkal bandáztam, plusz Kittyvel elintéztünk egy ügyet, ami miatt 20 percet késtem egy gyakorlatomról. Az első igazi, nagy késésem, lol. De a hülye Google Map-je megint átvert! -.-" Gonosz...

Hmm, hmm. Hát szerintem mára ennyi~ Nekiállok másolni a koreai szavakat még, aztán megyek aludni. :)
Jó éjt, szép álmokat~

2014.10.07. 23:02, Nina

456. mese

Őszi MondoCon és Japán Filmhét


“You might not believe it...
but you make the world a better place when you smile.” 
Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként.
/Nicholas Sparks/


Johó! (:

Bizony, bár össz-vissz 2, azaz kettő órácskát aludtam tegnap, nagyon toppon vagyok. És boldog vagyok. (Hullámvasút tetején, oh yeah~) Igen, ez összefügg azzal, hogy miért aludtam mindössze két órát: beszélgettem Facebookon. Fél egytől fél ötig. És akkor még fürdés, ruha, miegymás, fél hat után kerültem ágyba, és fél nyolckor csörgött a drága telefonkám.

Nagy nehezen összeszedtem magam, és mentem az egyetemhez, megmutogattam az épületeket Stefinek. Sajna be már nem tudtunk menni sehova, mivel szombat volt, de azért dagadt a keblem, hogy úgy mutathattam be a sulit, hogy a tanulója vagyok.

Onnan mentünk a Hungexpóhoz, ami helyet adott a MondoConnak. Megint a "Nézd, azok ott tuti animések! Kövessük őket!"-elvet használtuk, és jó helyre is jutottunk. Csoporttársam, Liz már sorban állt a barátnőjével, valamint a barátnője anyukájával és nővérével. Nagyon kedvesek voltak, befurakodtunk melléjük, rögtön megölelgettek, adtak cukrot, később vettek nekünk olyan ennivalót, amit ők szoktak otthon csinálni - mert amúgy a Fülöp-szigetekről érkeztek, ezt elfelejtettem mondani. :'D

Most nem álltunk sorban annyit, mint a múltkor, csak olyan fél-háromnegyed órát, utána ahogy beszabadultunk, az előző Conhoz hasonlóan most is rohantunk levadászni a cosplayeseket. Ez a része totál móka volt, mert a Nyári Conhoz képest sokkal-sokkal kedvesebbek voltak a cp-sek. Legtöbbjük alapból felvett egy tényleg a szereplőhöz illő arckifejezést vagy egész mozdulatot, és lehetett velük viccelődni is. Vagy pl. egy K-Projektes Nekótól érdeklődtem, hogy nem tud-e a többiekről - van-e Mikoto *-* -, és nagyon aranyosan mindent elmondott, amit tudott. (Volt egy Anna, és lett volna Fushimi és Misaki, de nekik nem jött meg időben az öltözékük.) Szóval ez a része nagyon pozitív csalódás volt. :)

A negatív része a dolgoknak ezután jött, mert nem nagyon tudtunk mit csinálni. Oké, eszegettünk, beszélgettünk, járkáltunk fel s alá, beültünk a karaokét hallgatni, de... mégsem volt annyira tartalmas vagy izgi. Persze, amúgy nagyon jól éreztem magam a lányokkal. :) Stefit végül olyan 5 óra körül vitték haza, ekkor mentek a csoporttársamék is. Én még kicsit eszegettem, és hallgattam a karaokét, aztán elindultam én is... a Kerepesi utcához. Ott találkoztunk Hiiroo-sannal, aki volt olyan kedves, és segített eljutni a Toldi moziig, ahol a Japán Filmhét keretében október 4-től 9-ig japán filmeket vetítenek. A 7 órási filmre ültünk be - őt is érdekelte, engem is -, aminek a címe A Kirishima-ügy. Jó film volt, tetszett! Japános elgondolkodtató volt ugyan, de hát na, egy japán filmről beszélünk. :D

Hát, ennyi~ Illetve nagyon nem ennyi, de... erősen gondolkodom, mit írjak le, és mit ne. Most inkább aludni térek, mert leragadnak a szemeim. (És majd valamikor délután 3-kor kelek, azért is. :D)
Jó éjt mindenkinek, szép álmokat~ (:
(Nekem már azok lesznek...)

2014.10.05. 00:39, Nina
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!