Halihó! (:
Nem vesztem ám el... Csak épp nem volt erőm/kedvem/időm/miről írni.
A cím egyébként ezt jelenti: Mit csináltam? (Már persze, ha jól írtam le.) És a válasz rá: べんきょうして、ねて、ハンバーガをたべて、コーヒーとバブルティーをのんで、ともだちにあました。 Ne aggódjatok, lefordítom: Tanultam, aludtam, hamburgert ettem, kávét és bubble teát ittam, barátokkal találkoztam. Persze nem teljesen így kellene írni, mert a gyönyörű kis kanjikat szépen lehagytam belőle, de nem volt kedvem még azokat keresgetni, meg nem tudok még túl sokat. (Az enni és inni kanjija mondjuk okés.)
Öhm, szóval igen. Tanulgatok is, mert hétfőn koreai tesztet írunk, és borzalmasan butának érzem magam, már ami az írást illeti meg a szavakat. Emellett a japánt sem hanyagolhatom el, mert egyre nehezebb dolgokat veszünk, és egyre gyorsabban. (Ráadásul Ono-sensei megmondta: tanuljunk, és csináljuk meg előre a feladatokat, mert ha nem, elveszítjük a barátainkat!! :o Mik vannak itt. :D Koreain meg ha szorgalmasak vagyunk, mind boldogok leszünk~ ^^ És én boldog akarok lenni. xD)
Amúgy ma Lizzel ebédeltem (két óra után :D), estefelé pedig eljöttek Anyáék. (És Anyával sikerült is összeveszni, de mindegy. Jönnek holnap is.)
Nagy hír viszont! A VIXX új MV-jét - amit ki is linkeltem -, az Errort már több mint egymillióan megnézték, ezért ki fogják adni a dance practice-t~! Juhú, nagyon várom! ^^
Ó, és egyébként szerda este hazamentem, mert csütörtökön az okmányirodában intéztem a NEK-azonosítót, plusz voltam benn a volt giminkben. Jó volt újra látni a tanárokat, de szegények nagyon elnyűttek voltak, igazán rájuk fér már az őszi szünet...
Pénteken reggel jöttem vissza, mert órám volt, és emiatt most itt Pesten töltöm a hétvégét. De csütörtöktől már szünet~ Várjátok Ti is, ugye? :)
Kellemes hétvégét, jók legyetek~ ^^